Március 30. szombat (kitalált történet)
Szóval a tegnap filmezés nagyon jól sikerült, nagyon sokat nevettünk Klauval. A filmezés után kikísértem a kapuig, és azzal búcsúztunk, hogy akkor holnap ugyanitt találkozunk, és tőlünk megyünk Danihoz.
Egy átlagos szombati napra ébredtem. 11 óra felé lehetett amikor felkeltem. Még aludtam volna tovább is, de anyám berontott a szobámba és azzal keltett fel, hogy új szomszédaink vannak és mennyek átt hozzájuk és köszöntsem őket. Természetesen még aludni akartam ezért a takarómat amit lerántott rólam visszaráncigáltam magamra. Az anyám persze nagyon kitartó ezért addig nyúzott amíg fel nem keltem. Kimentem a fürdőszobába megmosakodni, és halálra rémültem amikor valami elkezdett hozzám beszélni fogmosás közben. Először nem értettem honnan jön a hang, de utánna észrevettem, hogy a fürdőszobában van egy kaltitka amiben egy papagáj van. Gondolom ez is a testvérem műve. Hozott az már haza mindenféle állatot. Először egy kiscicával kezdte, utánna egy hörcsög, végül egy kiskutya amiről kiderült, hogy nem kiskutya volt hanem egy csúf patkány. Fúúj.
-Gondolom meg se kérdezzem miért van egy papagáj a fürdőszobában-léptem oda anyámhoz.
-Inkább ne-válaszolta.
-Tehát mi ez, hogy új szomszédaink vannak?
-Igen kicsim, ma reggel érkeztek, és be is köszöntek bemutatkozni csak te akkor még aludtál. Képzeld van egy veled egyidős fiuk, és nagyon helyes. Menny átt hozzájuk bemutatkozni-mondta anya kissé túljátszva az egy helyes fiú van a szomszédunkban szerepét.
Tehát vettem a lapot és felsiettem a szobámba felkapni valami ruhát és megfésülködni. Hát ha tényleg egy helyes fiú van a szomszédban akkor valahogy ki kell nézni. Nem igaz? Miután felöltöztem lementem a konyhába és anyu a kezembe nyomott egy tál sütit amit a szomszédoknak sütött, és megkért, hogy azt is vigyem átt. Mikor átértem a szomszédba becsöngettem és egy nagyon kedves hölgy nyitott ajtót.
-Jó napot. A szomszédban lakom, és anyukám mondta, hogy ma jártak nálunk csak én még aludtam, ezért átjöttem bemutatkozni-köszöntem.
-Szia. Biztos te vagy Helene. Anyukád már mesélt rólad miközben segített behozni a dobozainkat. Gyere csak be, bemutatlak a fiamnak.
-BENI gyere le itt a szomszéd lány, beszeretne mutatkozni.
-Megyek anyu!!
Lesietett a lépcsőn, és irtó jól nézett ki. Hát mit is mondjak róla. Kusza szőke haj, kékes-zöld szem, és nagyon menőn nézett ki.
-Szia én Benjamin vagyok, de a haveroknak csak Ben vagy Beni-mondta és rámvigyorgott azzal az irtó helyes mosolyával.
-Szia én pedig Helena vagyok, a barátaimnak csak Helena-és ezen mindketten felnevettünk.
-Én magatokra hegylak titeket-mondta az anyukája és azzal elvonult a konyhába.
-Segítsek berendezkedni a szobádba?-kérdeztem
-Igen, köszi az jó lenne.
Felmentünk a szobájába, és nagyon sok doboz volt ott.
-És miért költöztetek ide, ha szabad megkérdeznem.
-Sajnálom azt nem mondhatom el, mondta vigyorogva.
-Óóó, akkor bocs.
-Csak vicceltem. Nem valami nagy titok. Anyám és apám elváltak, és úgymond itt kezdünk új életet.
-Hát az klassz, illetve sajnálom, hogy a szüleid elváltak-hebegtem összevissza.
-Semmi baj-mosolygott rám azzal az irtó helyes mosolyával.
Nemsokára berendezkedtünk a szobájába, csak pár holmi maradt amit namtudtunk, hogy hová tegyünk, de majd ő eldönt. Közben az egész idő alatt nevettünk. Vagy vicceket meséltünk vagy pedig valamilyen hülye sztorit magunkról.
-És nincs kedved eljönni sétálni?-kérdeztem
-Miért ne?-és ezzel felkapta az egyik dobozból a gördeszkáját és a sisakját.
-Te tudsz gördeszkázni?-kérdezte tőlem.
-Hááát nem nagyon. Egyszer még 10 éves lehettem kipróbáltam az egyik barátommal, de mindketten a kórházban végeztük.
-Az klassz, gyere akkor megtanítalak-mondta vigyorogva, és felkapott még egy deszkát és egy sisakot.
Kb. két órát gyakorolhattunk, és észre sem vettük, hogy hogy elszaladt az idő.
-Jaj, nekem most mennem kell-néztem az órámra.
-Pont most? Már épp, hogy kezdesz belejönni.
-Igen, de ma a két barátommal kell vigyáznom az egyikük unokatestvéreire.
-Okéé. Semmi baj, de azért elkísérlek a házatokig.
-Rendben, köszi. ha gondolod be is mutathatlak nekik.
-Okéé, akkor ezt megbeszéltük.
Tíz perc alatt visszaértünk az utcánkba, és épp Klau jött szebe velünk.
-Szia-integettem neki, és ő is visszaintett afféle ki az a helyes srác mellettem stílusban.
-Beni bemutatom a barátnőmet Klaúdiát, de a barátoknak csak Klau-tettem hozzá viccesen.
-Szia én Beni vagyok, most költöztünk ide a szomszédba. Hát akkor én most megyek. Köszi, hogy segítettél berendezkedni, és jó bébicsőszködést. Majd még beszélünk.
-Szia, és köszi a deszkázást-köszöntem el tőle.
Miután felértünk a szobámba Klaunak egyből jobb kedve lett és elkezdett faggatni, hogy ki ez a helyes fiú, meg, hogy miért nem hívtam fel meg satöbbi. Elmeséltem neki, hogy a szülei elváltak és, hogy ide jöttek új életet kezdeni.
-Na és hány éves-kérdezte Klau vigyorogva.
-Ugyanannyi mint mi.
-És ugye a mi sulinkba fog járni?
-Hát azt még netudom, nem kérdeztem meg.
-Ouuh. Kár, remélem hozzánk jön.-mondta Klau izgatottan.
Még dumáltunk pár percet, utánna jöttünk rá, hogy már egy fél órája Daninál kéne lennünk. Gyorsan átsiettünk hozzájuk és reménykedtünk abban, hogy még enmszedték szét a kisgyerekek. Szerencsére még egyben találtuk.
-Mi tartott ilyen sokáig? Fél órája itt kéne lennetek, már szétszedtek a kölykök.
-Bocsika a késésért csak Helenáék szomszédjába érkezett egy helyes srác és vele meg természetesen róla beszélgettünk-mondta Klau.
-Milyen srác? És, hogy hívják? Hány éves? De ugye nem helyesebb nálam?-kérdezte Dani egy kicsikét kétségbeesve.
-Nyugi szivem, te sokkal szebb vagy-válaszolta Klau Dani kérdéseire.
Természetesen egybből felnevettünk. Még egész este vigyznunk kellett a kicsikre és nemhagytak minket pihennin egy percre sem. Amikor épp elaludtak volna akkor megszólalt a mobilom és újra felkelte. Ha nemlett volna még elég, hogy két komosz kölyökre kellett vigyáznunk, még Dani is zaklatott a kérdéseivel minket az új srácról. Miután elaludtak a srácok már mi is fáratak voltunk, ezért hazaindultunk. Amikor hazaértem már mindenki aludt. Felmentem a szobámba, beestem az ágyba és egyből elaludtam.
A történet két átlagos gimnazistáról szól akiknek nagyon unalmas az életük, de csak addig amikor egy nap új lány érkezik az osztályukba. Azóta az életük fenekestül felfordul... :)
Rendszeres olvasók
2013. március 31., vasárnap
2013. március 30., szombat
Március 29. péntek
Március 29. péntek (kitalált történet)
Hát mit is mondjak, nagyon balszerencsés nap volt az biztos. Pedig nem is tizenharmadika van. Hol is kezdjem? Hát persze, az elején.
Valami iszonyú ricsajra ébredtem, de később kiderült, hogy csak a nővérem bandájának az egyik számja, természetesen Táli állította be ébresztőnek. Kikeltem az ágybol és indultam is volna a fürdőszobába, de rápillantottam az orára és észrevettem, hogy még csak hajnali négy volt. Átkozom a napot amikor megszülettél-gondoltam magamban. Folyton csak kitol velem, és ennek mindig veszekedés a vége. Csak keljen fel, úgy lehordom, hogy attol koldul. Megprobáltam visszaaludni, de sajnos nem sikerült. Valami zajt hallottam a nővérem szobájábol ezért belestem a kulcslyukon. Hát persze, hogy a barátnőivel webkamerázott, és gondolom rajtam röhögtek, hogy felkeltettek hajnalban. Gondoltam én is kitolok bele, ezért lementem a pincébe az elektromos kapcsolohoz és kikapcsoltam az áramot. Gondoltam hajnalban senkinek sem fog hiányozni az áram, kivéve ha valaki épp számítogépezik. HUPPSZ... :DDD
-HELENAAAAAAAA-hallottam Táli üvöltését a szobájábol.
Természetesen ezzel a kiáltással felverte az egész házat, ezért anya és apa is felkeltek.
-Mi ez az ordibálás-kérdezte anya.
-Hát az, hogy én épp cseteltem a csajokkal amikor ez a szemét kis dög lekapcsolta az elektromos vezetékeket-válaszolta kissé hisztérikus hangon Tália.
-Először is ti miért vagytok fent hajnali négykor, másodszor pedig miért kellett lekapcsolni az elektromos vezetékeket?-kérdezte anya.
-Én még nagyban aludnák ha Miss. Punk nem keltett volna fel a hülye zenéjével, és azért kellett lekapcsolni a villanyt mert.... ő meg felkeltett engem!!!-válaszoltam kicsit durcásan.
-Rendben lányok, nyugodjatok meg és kérjetek bocsánatot egymástol-mondta anya.
-Tőle? Inkább a halál-mondtuk egyszerre a nővéremmel, és becsaptuk magunkután a szobaajtot.
. . . .
Eltelt az a pár ora, csak az volt furcsa amikor a nővérem úgy köszönt el tőlem, hogy vigyázzak nehogy valami meglepetés érjen. Ezt egy kicsit furcsáltam, de pár ora múlva megtudtam mire gondolt. Már bentvoltam a suliban Danival és Klauval, akik még mindig szomorúak voltak a tegnap végett.
-Akkor áll még a holnap esti "vigyázzunk a rosszcsontokra" meghívás?-kérdeztem Danit, hogy feloldjam ezt a kínos csendet.
-Hát persze-válaszolta még mindig szomorúan.
-Miről beszéltek?-érdeklődött Klau, kitörve a némaságbol.
-Hát Danihoz jönnek holnap az unokatestvérei, és neki kell rájuk vigyázni amíg a szülei és a rosszcsontok szülei elmennek valami ünnepségre, én meg segítek neki vigyázni rájuk.
-Legalább neketek van valami programotok holnapra. Nekem csak az, hogy ülök a négy fal között és gondolkodom a múlton. Azon, hogy hogy mertem ilyen Biankaféléket a barátaimnak nevezni-mondta Klau szomorúan.
-Van egy ötletem. Miért nem jössz te is el vigyázni a gyerekekre? Nekünk sem lenne annyi dolgunk, és te sem szomorkodnál otthon-vágtam rá.
-Erre az ötletre Klau is és Dani is kivirult, úgy látom tettszik nekik az ötlet.
-Rendben-mondta egyszerre Klau és Dani is, amin persze mind felnevettünk.
Ezután a beszélgetés után kicsit jobb kedvre derültek. Úgy gondoltuk, hogy egy nyugis nap lesz ez is, mint ami álltalában szokott lenni, de nemsokára kiderült, hogy tévedtünk. Az orák nyugisan teltek, ha leszámítsuk a kémiát amikor is a fiúk eldugták a tanárnő kémcsöveit aki egész orán azt kereste. Természetesen a fiúk meg egész orán nevettek. A sulibol indultunk volna ki amikor mindenki elkezdett valamin nevetni, de először nem értettük, hogy mi van.
-Csajok, szerintem rajtatok nevetnek-mondja Dani és ő is mosolyra húzta a száját.
-Rajtunk?-ugyan miért nevetnének rajtunk kérdeztem felháborodva.
-Hát azért mert valaki küldött az egész sulinak SMS-ben egy olyan képet amin ti vagytok rajta... Khmm, de malac fejjel-mondta Dani és ismét elnevette magát.
-MÍÍÍÍÍ??-orddítottuk egyszerre Klauval.
-Sejtitek, hogy ki tehette?
-Háát persze-válaszoltam nem túl vidáman. Ki más mint az átkozott nővérem.
Egyszer csak az igazgato lépett oda hozzánk.
-Lányok, mire véljem ezt a képet?-mutatta felénk a telefonját.
Úristen még az igazgatonak is elküldték. Kinyírom a nővérem... gondoltam magamban.
-Hááát ez nem a mi művünk-feleltem az igazgato kérdésére.
-Akkor ki küldözgeti ezeket a képeket?
-Ki má mint Herczeg Natália-válaszolta idegesen és kissé vörös fejjel Klau.
-Ááá már értem. Nos ebben az esetben tájékoztatnom kell Natália iskoláját a történtekről. Ugye nem bánjátok?-kérdezte az igazgato.
-Hát persze, hogy nem-válaszoltam Klau nevében is.
A sulibol kilépve még mindig rajtunk röhögtek.
-Miért ilyen a nővéred velem? Mit ártottam én neki? Ebből a sulibol is el akar üldözni?-kérdezte Klau, még mindig kissé idegesen.
-Nemtudom, velem is folyton ezt csinálja, és én ezen már meg sem lepődöm.
Mostmár én is bánatos voltam, és így indultunk el hazafelé. Mikor odaértünk a házunkhoz épp elszerettem volna köszönni Danitol és Klautol amikor Klau megkért, hogy nem e jöhetne be hozzánk pár orára, és természetesen a nővéremmel is beszélni szeretne.
-Rendben-egyeztem bele.
Elköszöntünk Danitol és bementünk a házunkba. És kikkel futottunk össze? Hát természetesen a "pank lédykkel".
-Nocsak-nocsak ki van itt. Fehér Klaúdia. A hóFehér kisangyal-mondta Táli a bandájának. Úúúha, találkozgatsz még Kevinnel??-nevettek fel a saját kérdésüken.
Épp indultak volna a "lédyk" amikor Klau utánnuk kiáltott.
-Az nem úgy volt, tudjátok nagyon jól.
-Óóó, mit is tudunk? Hát persze.. azt, hogy mindig is nagyon kihívóan viselkedtél Kevin előtt és lám-lám meg is történt, illetve csak majdnem amire mindig is számítottunk. Még szerencse, hogy mi közbeavatkoztunk.
-Higgyetek amit akartok, én tudom az igazságot és ez nekem épp elég-válaszolta Klau a lányok megjegyzésére.
És ezzel be is fejeztük a vitát, és felmentünk a szobámba. Miután becsuktam az ajtót Klau elkezdett sírni. Próbáltam vigasztalni, de nem nagyon sikerült. Fél órát sírt utánna abbahagyta, én addig csak csendben ületm az ágyamon. Amikor megnyogodott megkérdeztem től, hogy az a Kevin akiről beszéltek az az a srác e akivel állítólag rajtakapták.
-Igen-válaszolta Klau még mindig egy kicsit sírósan.
Még pár órát nálunk volt, addig mindenféléről beszélgettünk és megnéztünk egy filmet. A Rózsaszín párducot. Direkt ezt a filmet választottam, mert ezen sokat lehet nevetni, és a nevetés most nagyon is kell nekünk. :DDD
2013. március 28., csütörtök
Március 28. csütörtök
Március 28. csütrtök (kitalált történet)
A tegnapi horror nézés egy kicsit megártott, mert azt álmodtam, hogy én vagyok az a Szamara. Egy kicsit nyúzottan ébredtem, és már előre féltem, hogy a nővérem is csinál valamit ahogy szokott. Mint például amikor csiliport tett a kávémba, vagy a hajszárítomat tömte tele lisztel és amikor bekapcsoltam akkor az egész rámömlött. Szoval nagyon nyugis napra ébredtem és ezt egy kicsit furcsállottam is, ezért kinéztem a folyosora ami tiszta volt. Bementem a fürdőszobába, megmosakodtam és gyorsan kisminkeltem magam. Bementem a szobámba és a szekrényemben kerestem valami normálisat, találtam is. A szivárvány színű rövidujjúm és a rozsaszín farmerom a bajszos nyakláncommal. Lesiettem a konyhába reggelizni, és megkérdeztem anyut, hogy mi van Tálival aki azt válaszolta, hogy tegnap ottaludt a pasijánál. Hát persze neki mindent megengednek, igen ő hétköznap is ottaludhat másoknál. Pff...
Mikor kinyitottam a bejárati ajtót rájöttem, hogy a mai ruházatom nem egészen az időjárásnak megfelelő, mert ugyanis havazott. Visszasiettem a szobámba és felvettem valami melegebbet.
Amikor kiértem a házból Dani várt rám. Elújságolta, hogy az unokatestvérei fognak hozzá jönni hétvégén és neki kell rájuk majd vigyáznia, megkért, hogy nem e tudnák én is áttmenni aznap, mert nagyon idegesítő kisemberek. Én természetesen igent mondtam. Amikor kitértünk az utcánkból Klauval futottunk össze aki talpig feketébe volt öltözve ezért megkérdeztem tőle, hogy miért öltözött ilyen komoran.
-Tudod az EXBARÁTNŐIM felhívtak tegnap este és elújságolták, hogy valaki lenyúlta a pasimat Tobit, persze nem mondták el, hogy ki volt az de gondolom, hogy az az átok Bianka volt. Mindig is fájt a foga arra ami az enyém.
-Nyugi Klau sok másik pasi van még a világon, és ha ilyen könnyen elfelejtett az a Tobi gyerek akkor nem is szeretett annyira-válaszoltam.
-Hát igen Klau hagyd azt a Tobi gyereket ittvagyok én nektem-válaszolta Dani, és ezen mindketten felnevettünk.
-Most mi az valami vicceset mondtam?-kérdezte Dani.
-Ááá inkább haggyuk-feleltem.
Ezután haladtunk tovább a suliba. Kb. 8 perc alatt bértünk. Amikor bementünk az osztályunkba iszonyú nagy bordel várt ránk. Nem tudjuk mi volt a vita tárgya, ha jól hallottam egy csaj, de Krisztián és Ricsi nagyban verekedtek. Én már ezen megsem lepődöm gondoltam magamban. Tudtam, hogy ennek a kettőnek nem sok ész lötyög odafent, de most bebizonyították azzal, hogy összevesznek egy olyan csajon mint Eszter aki már a fél várossal járt. Pár prcen belül az ofőnk lépett be a terembe aki megpróbálta szétszedni a srácokat, de nem sikerült ezért ő is belekeveredett a bonyóba és kiosztott két akkora pofont a fiúknak, hogy csoda, hogy nem röpült le a fejük.
-Remélem megértettük egymást!!!-üvöltötte az ofő akinek olyan vörös volt a fej mint egy rák.
-Igen!!-kántálták egyszerre a fiúk.
-Ezt még elintézzük suli után-mondta Ricsi Krisztiánnak miután kiment az ofő.
Erre mindenki nagy röhögésben tört ki.
A nap többi része már nem volt annyira érdekes mint a reggeli incidens.
Suli után együtt indultunk haza, Klau, Dani és én. Útközben Klau megkérdezte, hogy mit szoktam szabadidőmben csinálni, mire én azt feleltem, hogy táncolni.
-Azt én is nagyon szeretek, kiskoromban a szüleim járattak is balettre, de aztán abbahagytam-válaszolta Klau. És te jársz valamijen tánckörre?-kérdezte tőlem
-Hát nem-válaszoltam.
-Egyszer majd megmutathatnád, hogy tudsz táncolni-mondta Klau.
-Oké-feleltem.
-Nem megyünk el a plázába együtt csajok?-kérdi Dani.
-Hát én benne vagyok-vágtam rá egyből. És te Klau?
-Hááááát... Én is :DDD
. . . . .
Elmentünk a plázába és végigjártuk az összes létező üzlete, Dani kedvéért még a játéküzletbe is benéztünk (az elárusítók nagyon furán néztek ránk amikor Dani elkezdte nyomkodni a hangot kiadó játékokat). Hát mi már csak ilyenek vagyunk. Az egyik üzletben vettünk magunknak Klauvel ugyanolyan pulcsit és, hogy Dani se maradjon ki neki is választottunk valamit. A vásárlás után nagyon megéheztünk ezért felmentünk az emeletre a kajáldákhoz és rendeltünk magunknak sajtburgert és csirkefalatokat. Egyzercsak Dani szájából kiesik a csirkefalat és odasúgja nekem, hogy ott az a lány aki tettszik neki csak nemtudja a nevét. Klau is odanézett, és láttam az arcán a döbbentséget.
-Az a lány tettszik?-kérdezi Klau és lehetett érezni a haragot a hangjában.
-Igen-felelte Dani. Miért talán ismered?
-Naná, az egy hárpia ő Lukács Bianka, akiről beszéltem. És látjátok azt a srácot mellette?-ő a volt pasim Tobi.
-Hát ekkor a döbbenettől már nekem is kiesett a sajtburger a számból, és a szomszéd asztalnál ülők megkértek minket, hogy egy kicsit kultúráljuk magunkat és együnk normálisan.
-Jaj ne megláttak!! És felénk tartanak-mondja Klau ijedten.
-Csak nyugi-válaszoltam.
Bianka: Sziaaaa Klaudi milyen rég láttalak. Gondolom ismered az új pasim Tobit.
Tobi: Szia Klaudi, nagyon sajnálom, hogy kirúgtak a suliból, és ezt az egészet.
Bianka: Látom szereztél magadnak új barátokat, nagyon nyomi barátokat.
-Ők nem nyomik-kérte ki magának Klaudi.
Bianka: Akkor ő miért néz úgy rám mint egy tökkelütött-mutatott Danira.
-Hosszú sztori, de látom, hogy siettek és most nincs időtök meghallgatni a történetet Sziasztok-rázta le őket Klau.
Biankáék Klau beszólására elmentek, de látni lehetett Biankán, hogy forr a dühtől.
Hazafelé indultunk a plázából, és mindenki nagyon csendes volt. Dani azért mert a lny aki tettszik neki lenyomizta. Klau összevolt törve azért mert látta az EXPASIJÁT az EXBARÁTNŐJÉVEL. Én pedig azért mert ők szomorúak voltak. Tehát elköszöntünk egymástól és hazamentünk.
Otthon még egy kicsit agyaltam a dolgokon. Még vacsora közben is ezért hozzá se nyúltam a kajámhoz, ezért hamar elmentem aludni.

2013. március 27., szerda
Március 27. szerda
Március 27. szerda (kitalált történet)
Hát nagyon furi álmom volt az éjjel. Már pontosan nem emlékszem, hogy mi volt az, de valami olyasmi volt, hogy körbe-körbe futottam a városban és Justin Bieber üldözött. XDDD... egy kicsit furcsa volt. Nah miután felkeltem besiettem a fürdőszobába, nehogy a nővérem beérjen előttem, mert ha ő bemegy akkor kb. 1 orát bentvan. Ha nem említettem volna akkor igen van egy nővérem Nathália, de mindenki csak Tálinak hívja. Hát nemjövünk ki valami jol, pedig állítolag kiskorunkban folyton együtt voltunk. Ő most 12.-es a gimiben, de szerencsére nem az én gimimbe jár. Alapiskola után eldöntöttem, hogy elég vele otthon egylevegőt szívnom, ne csesztessen még a suliban is. Van egy lánybandája ők állítolag punkok, és van egy rock bandájuk is. A nevük "Punk Ladys". Ahogy említettem azért járunk külön suliba mert az alapiskolában is mindig kitaláltak valamit ellenem. Ott volt az első napom ötdikben amikor felkerültünk az emeletre a "nagyok" közé. Már nagyon kellett WC-re mennem, és nemtudtam, hogy hol van ezért megkérdeztem Tálit aki rámutatott egy helyiségre amiről később kiderült, hogy a fiúk WC-je volt, és persze az egész suli rajtam röhögött. Mindegy, az a lényeg, hogy nemjövünk ki valami jol. Szóval besiettem a fürdőszobába, gyorsan lemosakodtam és dobtam magamra egy gyors sminket. Miután kijöttem a fürőszobából bementem a saját szobámba és előkotortam a szekrényemből valami göncöt amit felkaphatok. Végül a sárga kötött pulcsim és a fekete farmerem volt rajtam, és még fel akartam venne a fekete tüskés karkötőm (csak nagyon ritkán hordom), de nemtaláltam. Ki más vihette volna el mint Táli? Ő hord ilyen nevetséges dolgokat. Szóval bementem a szobájába, de ott akkora bordel volt, hogy még az ágyat sem találtam. Mire megtaláltam a karkötőmet kb. 10 perc eltelt olyan bordel volt ott. A karkötőmmel együtt megtaláltam azt a pulcsimat is amit már legalább 3 hónapja keresek. A sarokba volt bedobva(szegény pulcsim, ez a kedvencem), biztos anyu egybefogta Táli ruhájival és behozta ide, ő meg nem, hogy szólt volna hanem inkább bedobta a sarokba. Pedig tudja, hogy mijen sokat kerestem. Lesiettem a konyhába, mert már így is késésben voltam, gyorsan bepakoltam a kajám a táskámba és mér mentem is. A házunk előtt Dani várt rám.
-Mi tartott ilyen sokáig?-már 20 perce itt szobrozom, és a telódat sem veszed fel.
-Tudom, tudom és bocs, csak Táli-tudod milyen.
. . . . .
Már 10 perce ment a tanítás amikor mi bepottyantunk Danival a matekórára (ki nem állhatom ezt az órát). A tanár megkérdezte, hogy hol voltunk, épp válaszolni akartam amikor Krisztián beüvöltött, hogy biztos az esküvői ruhapróbáról jövünk. Erre a kijelentésre természetesen az egész osztály röhögésben tört ki, kivéve egy valakit aki a helyén ült és csak a semmibe bámult búskomoran. Igen, ő Klaúdia volt. Miután a tanárnak sikerült elcsendesítenie a többieket megkérdezte a valódi okát a késésünknek.
-Hát az a helyzet, hogy otthon a nővérem bordeljában megkellett keresnem valamit és ez tovább tartott mint hittem.-válaszoltam és a tanár pedig megértően nézett rám.
Hogy miért?-hát azért mert a nővéremet sokan ebbe a suliban is ismerik.
-Igen, ismerjük a testvéredet Tálit.-válaszolta a tanár.
Miután a gtanár említette Táli nevét Klaúdia hirtelen rám nézett és úgy tűnt mintha ismerné a nővéremet. miután kicsengettek odasiettem Danihoz és elmondtam neki, hogy mit vettem észre, ő pedig azt javasolta, hogy mennyek oda Klaúdiához és beszéljek vele. Megfogadtam Dani tanácsát és behívtam a lányvécébe Klaúdiát, és megkérdeztem tőle, hogy ismeri e a nővéremet. Nehézkesen, de elmesélte, hogy egy suliba jártak és nagyrészt ő végette rúgták ki. A nap viszonylag gyorsan eltelt, és én csak azon tudtam gondolgozni amit Klaúdia mondott. Tudtam, hogy Táli gonosz, de, hogy ennyire. Tanítás után megkerestem Klaudit és megkérdeztem tőle, hogy lenne e kedve filmet nézni Daniéknál. Természetesen nem hozzánk hívtam mert akkor egy jó kis lánybunyónak lehettem volna szemtanúja.
-Figyu nem kell kedvesnek lenned velem, mert a tesód kirúgatott a sulimból és elvette az életem.-válaszolta a meghívásra Klaudi.
-Hát ez így egy kicsit durván hangzik, de én a fiulmezést komolyan gondoltam, és ha akarod választhatsz te filmet.-válaszoltam
Még egy darabig kérleltem, hogy jöjjön és utána megadta magát. A suliból kiérve megkerestük Danit és közöltük vele, hogy ma nála fogunk filmet nézni. klaudi pedig közölze velünk, hogy a Kör ketteset fogjuk megnézni. Miután daniékhoz értünk felmentünk a szobájába, amíg én és Klaudi az ágyon fetrengtünka ddig Dani csinált pattogatott kukaoricát. Betettük a filmet de én már a legelején féltem amikor elkezdett csurogni a víz a TV-ből és egy Szamara nevű lány jött ki belőle. A filmezés után hazamentünk, én egy jó darabig nembírtam elaludni. 11 óra körül írtam egy SMS-t Daninak, de nem válaszolt ezért azt gondoltam, hogy már alszik. Szerencsére 30 percembe tellett mire én is elaludtam. :DDD

2013. március 26., kedd
Az én titkos naplóm(Kitalált történet)
Az én titokos naplóm (Kitalált történet)
Március 26. kedd
Egy újabb nehéz és egyben unalmas napon vagyunk túl a gimiben. Az én nevem Herczeg Helena és tizedikes vagyok a gimiben, a legjobb barátomat Pál Dánielnek hívják. Szóval nagyon egyszínűek a napjaink főleg az enyém és Danié, de a suliban ezrével folyik az élet. A végzősök nemtudják, hogy hirtelen hova kapjanak a nagy sietségben, és persze ott vannak a suli bombázó csajai akiket mi csak plasztik babáknak hívunk. Pár napja érkezett az osztályunkba egy új lány a neve Fehér Klaúdia és nagyon menőnek néz ki. Eddig még nem állt szóba senkivel sem az osztályunkból, inkább csak a tanároknak szólogatott be és a plasztik babáknak. Szünetekben inkább csak a padjában ül és a zenelejátszóját nyomkodja. Senki sem tudja, hogy melyik suliból jöhetett, de az biztos, hogy valami végett kirúgtág, de senki sem tudja, hogy pontosan miért. Valaki azt terjeszti, hogy azért mert ellopott valamit, valaki szerint többször is megrongálta az iskolatársai kocsiait, de ma kiderült, hogy valójában miért. Magyar óra volt amikor a tanár Klaudiát hívta ki felelni, aki persze nem tudott semmit sem az anyagból ézért voltam olyan kedves és lesúgtam neki az egészet. Nem vagyok valami stréber, de mondhatjuk úgy, hogy én vagyok az osztályban a legjobb tanuló. Miután Klaúdia kettesre lefelelt a tanár már nem hívott ki senkit sem felelni ezért haladtunk tovább a tananyaggal. Az óra további részében a legtöbben vagy a telefonjukon játszottak vagy pedig a tanár mondandójához volt valami vicces hozzáfűznivalója. Az utóbbi Peti volt, mivel a tanár szokása szerinte eltérve a tananyagtól az egészség fontosságáról kezdett el beszélni mire Peti beordította, hogy tanár úr "Hogy szolgáll az egészsége?". A többiek persze dőltek a röhögéstől a tanár meg nemértette, hogy mivan ezért ő olyan tipikus "He?" kifejezéssel néztt.Miután kicsöngettek az órárál indultam volna Danihoz, hogy megbeszéljük a mai programunkat, ugyanis minden kedden megyünk valahova amikor odajött a padomhoz Klaúdia és megköszönte, hogy segítettem neki. Kihasználva az alkalmat elkezdtem vele beszélgetni és olyan sokáig beszélgettünk, hogy arra eszméltünk fel, hogy már elkezdődött a következő óra ami töri volt. Sok mindent megtudtam tőle például, hogy nem is olyan bunkó mint amilyennek egyesek gondolják, és ezért nem is nagyon tudtam odafigyelni a törire. Csak akkor jutott eszembe, hogy óra van amikor Dani odadobott egy kis cetlit a padomra amin az állt, hogy élek e még?
-Igen..Persze válaszoltam, csak elgondolkodtam.
-És min?-kérdezte.
-Majd suli után elmondom-írtam a papírra és visszadobtam neki.
A tanár persze pont minket figyelt és megkérdezte, hogy mi olyan fontos, hogy zavarjuk a töri óráját mire mindeketten egyszerre mondtuk, hogy semmi. Erre persze az egész osztály (kivéve Klaúdiát) elkezdett HÚÚÚÚ-zni meg azzal csesztettek minket, hogy biztios az esküvőnk napját beszéltük meg, mert a fiúk szerint túl sokat lógunk együtt és ő szerintük fiú és lány között csak barátság nem létezik. Erre Klaúdia a védelmünkre kelt és visszaszólt Ricsinek, hogy "Tudod, hogy mindenki magából indul ki". A többiek már nem szóltak vissza én pedig hálás pillantást vetettem Klaúdiára, hogy kiállt mellettünk. Vagyis inkább mellettem, mert Danit ilyen beszólások nemigen izgatják. Ezután gyorsan elteltek az órák, többet Klaúdiával sem beszéltem. Suli után Danival együtt mentünk haza és megbeszéltük, hogy hétkor találkozunk a házunkhoz közeli palacsintázóban.
El is telt az a pár óra, nagy részét csak tanuléssal töltöttem és Klaúdián agyaltam. Danival hétkor találkoztunk a palacsintázóban, ő hamarabb odaért ezért már rendelt mindkettőnknek palacsintát magának gyülölcsöset nekem pedig nutellásat.
-Szóval mi volt az ami végett nem bírtál a törire koncentrálni?-kérdezte tőlem miközben a palacsintámat ettem.
-Hát beszélegettem Klaúdiával és elmondta, hogy azért rúgták ki az előző sulijából, mert valaki lefényképezte őt és a diri fiát egy félreérthető helyzetben és úgy állították be mintha..., és ő arra gyanakszik, hogy a VOLT barátnői tehették, mert úgymond ő is olyan plasztik baba volt mint a mi sulinkban Barbi és Kitty. Ezért az imidzsét plasztikról bajkeverőre váltotta átt ahogy ő mondta.
-Már értem-mondta Dani...vagyis nagyjából igen, de hagyjuk.
Megettük a palacsintánkat és mindenféléről beszélgettünk közben. Például Daninak tettszik egy lány akit eddig még csak kétszer látott, és a nevét sem tudja és megkért engem arra, hogy segítsek kideríteni vajon ki lehet az.
-Hát persze-feleltem, és azután már csak röhögtünk mindenfélén. Például azon amikor Dani gördeszkázni akart tanulni 10 évesen én meg persze követtem őt és egyszerre kerültünk be mind a ketten korházba lábtöréssel, meg minden félén ami eszünkbe jutott.
Később hazakísért, utánna már csak unatkoztam vagy anyunak segítettem főzni valamit. Fogmosás után pedig küldtem Daninak egy Jó éjt SMS-t aki visszírt egy szivecskét és egy szmááájlit. :DDD

2013. március 2., szombat
Idézet képpel :)
Sokszor a lélek ura a létnek,sokszor a szív parancsol az észnek.Sokszor fáj a szív és sokszor a lélek,sokszor mindkettő,s ez az élet.
A Rejtély 3. rész
A Rejtély 3. rész
Betoppantam a házunkba és otthon iszonyú
rumli várt rám. A kanapé felforgatva, a virágok cserepéből kiömlött a föld,
összetört vázák és néhány pohár, a konyhaszekrények tárva nyitva és minden
kiforgatva belőlül. Szóval iszonyú nagy rumli volt. Még szerencse, hogy nem
volt otthon senki, se a kisöcsém se az anyám mert nem mondanám biztosra, hogy
nem bántották volna őket. Miután eszemhez kaptam györsen felhívtam Ann-t, hogy
mi történt és, hogy jöjjön átt segíteni takarítani. Tíz perc múlva itt volt, de
nem egyedül érkezett hanem Amandával és Rachellel. Ők is meglátták a nagy
felfordulást, de Amanda és Rachel nem értette, hogy mi történt itt. Tömören
összefoglaltam, hogy megfenyegettek minket, hogy haggyuk el a házunkat vagy
nagy baj fog történne, de azt még mindig nemtudjuk, hogy vajon miért is.
Kihoztam a seprűket és rongyokat a spajzból és gyorsan a kezükbe nyomtam
egyet-egyet, hogy minnél előbb végezzünk a takarítással. Szerencsére gyorsan
megvoltunk kb. 2 óra volt az egész. Miután mindent visszatettünk a helyére
eszembe jutott, hogy ma nekem kellett volna elmennem a kisöcsémért a suliba.
Gyorsan felkaptam a kabátom és ráugrottam a bringámra azzal pedig ott hagytam a
többieket és elmondtam nekik, hogy kb. 10 perc és jövök. Odaértem a sulihoz és
láttam, hogy Bruc ott ül kint a suli előtt, és amikor megérkeztem nagyon mérges
volt rám. Elmondtam neki, hogy egy kicsit rakodnunk kellett a lányokkal és
elszaladt az idő, de persze nem mondtam el neki a teljes igazságot mert rögtön
anyához futott volna vele. Hazaértünk Bruc-szal és természetesen a lányok még
mindig ott voltak és rám vártak. Megmondtam Bruc-nak, hogy mennyen be a
szobájába és írja meg a leckéjét, mi addig a lányokkal nézünk egy filmet. A
lányok is benne voltak a filmezésben, de azt nemtudtuk eldönteni, hogy mit
nézzünk. Utánna közösen megállapodtunk egy vígjátéknál. Be is tettük a filmet
Rachel csinált is kukoricát, de engem nem nagyon kötött le a film, egyre inkább
azon törtem a fejem vajon mit akar tőlunk az az eember aki megfenyegetett
minket. A A hét viszonylag gyorsan elment, nem történt
semmi érdekes, ha azt nem vesszük figyelembe, hogy Ann szerelmet vallott
Dave-nak amit persze az egyik haverja Tom felvett videóra és lejátszották a
suli hangosbeszélőjén. Ezen Ann nagyon felmérgedt pedig nem az a tipus és
persze Rachel segítségével Tom és Dave képébe vágtak egy habos sütit és
lelocsolták őket kávéval, de sajnos a kávé már hideg volt. Ez a suliban
mindenkinek nagyon tettszett kivéve az igazgatót aki két nap elzárást adott
Ann-nek és Rachel-nek. Szóval ezen az eseményen kívül nem történt semmi más a
héten és mát szombat volt, és persze nekem kell ma vigyáznom a kisöcsémre mert
anyám és az ő Kevinje szalszázni mennek néhány ismerősükkel. Felhívtam Ann-t,
hogy itt e aludhat ma i nálunk, de a szülei nemengedték a suliban történtek
miatt. Tehát nagyon unalmas estének néztem elébe. Az öcsém valami sorozatot
nézett a szobájában lévő tévén én pedig a nappaliban olvasgattam a magazinokat
amikor valami zajt hallottam a mosókonyhából. Felvettem azt ami először a kezem
ügyébe került az elektromos légycsapót és gondoltam magamban, hogy majd jól
elintézem vele a betörőt. Leosontam a mosókonyhába vezető lépcsőre és halk
léptekkel petoppantam a mosókonyhába. Felnyitottam a villanyt senki sem volt
ott, de az ablak nyitva volt. Benéztem az ajtó mögé hátha ott van valaki, de
senki sem volt ott. Lehet, hogy mégsem innen hallottam azt a hangot gondoltam
magamban és visszamentem a nappaliba. A nappaliban három férfi volt akiknél
fegyver is volt és ott volt megkötözve a a testvérem Bruc is, akin látszott,
hogy nagyon meg van ijedve. Én is megijedtem, de a félelmemet nem mutattam ki
inkább azt, hogy bátor vagyok. A fegyveresek engem is odakötöttek egy székhez.
Elkezdtem kérdezgetni őket, hogy mi ez az egész, de egyikőjük sem válaszolt
csak azt hajtogatták, hogy a K majd elmagyrázza. Először nem értettem, hogy ki
az a K, de pár percel később már világossá vált minden. Kevin anyám pasija
toppant be az ajtón mögötte az anyámmal akit szintén megkötöttek és akkor már
kezdtem érteni, hogy ki az a K. Szóval maga az aki megfenyegetett minket
mondtam neki. Ő nem felelt inkább ravasz mosolyra húzta a száját. Még mindig
nem értem mi folyik itt mondtam és akkor Kevin ezt válaszolta. Még nem érted,
de majd lassan megfogod, és azzal elkezdte mondani a történetét. Én valójából
Sam Jackson vagyok és bosszút akarok rajtad állni kotnyeles kölyök. Hogy miért?
Elvetted tőlem az öcsém ő volt Richard Jackson, akit te juttatál börtönbe a
legutóbbi kis akcióddal amikor is elfogtad őt és a bandáját, és akkor
megfogadtam, hogy még bosszút állok rajtad. Az anyámat és az öcsémet addig
bevitték egy szobába, hogy velem tudjon
a főnök beszélgetni, de amikor nem figyeltek oda kivettem a telefonom a
zsebemből és írtam egy nagyon rövid, de az eseményeket összefoglaló SMS-t
Ann-nek aki riadóztatta is a rendőrséget. Valahogy sikerült kioldoznom magam és
egy gyors mozdulattal kirúgtam a fegyvert a kezükből és ők is elkezdtek
verekedni. Egy embert már sikerült kidöntenem amikor megérkezett Ann és ő is
segített nekem, és elintéztük az összes fickót. Mire a rendőrség megérkezett
összekötöztük az összes fickó kezét és lábát és a rendőrségnek már csak össze kellett
szedni őket. A rendőrök megköszönték
nekünk, hogy segítettük leleplezni ezt a bandát ami már több éve
nehezíti az ő munkájukat. Nagyon izgalmas hét volt ez, és én arra gondoltam,
hogy amikor majd öreg leszek és az unokáim azzal fognak nyaggatni, hogy
meséljek nekik valamit akkor majd elmondom nkik ezt a történetet, hogy én és a
barátaim, hogy juttatunk börtönbe másokat. Csak azt tudtam remélni, hogy még
lesz egypár bűnügyem amit megtudok oldani, de a világ nagy és minden percben
követnek el újabb és újabb bűntettet.
2013. március 1., péntek
A Rejtély 2. rész
A Rejtély 2. rész
Ott hagytuk a bulit ami már javában tartott és
a zene is elnyomta a padláson kopogó hangot, de én még mindig tisztán
hallottam. A lépcsőn baktattunk felfelé amikor hideg szellőt éreztünk az
arcunkon, Ann már kezdett volna megfordulni, hogy visszamennyen a buliba mert
ez kezdett egyre ijesztőbb lenni. Megfordultam és láttam, hogy csak a lépcsők
melletti ablakot felejtette nyitva valaki. Miután becsuktam az ablakot, és
sikerült visszarángatnom Ann-t folytattuk utunkat tovább a kopogó hang irányába. Pár lépcsőt
tettünk meg és már fent is voltunk a padláson. Ugyanaz az ismerős illat csapta
meg az orromat mint amit a szobámba belépve is éreztem. Ez a dolog egyre furább
lett. Körbenéztünk a padláson, és én megláttam valamilyen szerkezetet az
asztalon oda volt ragasztva és az adta ki a kopogó hangot. Valaki elfutott
előttünk és kiugrott a nyitott ablakon. Én is utánnaugrottam, hogy kövessen Ann
próbált benne megakadájozni, de nem sikerült neki, már mondtam ha valamit a
fejembe veszek akkor nincs megállás. Rápottyantam a szomszéd ház tetejére, mire
feltápászkodtam addigra a nő vagy férfi még nemtudom leugrott a házról és
eltűnt a szemem elől. Én is utánnaugrottam és még láttam, hogy befordul egy
sikátorba, utánnarohantam, de nagy meglepetésemre már nem volt ott. Nagyon
meglepődtem mert nem volt más kijárat a sikátorból csak az amin bementem.
Gyanítottam, hogy felmászott az épületre, de sehol sem láttam egy létrát amibe
belekapaszkodhatott volna. Visszamentem hát a házunk elé ahol Ann már várt és
azon izgult, hogy mi törtönt velem, de amikor meglátta, hogy jövök akkor láttam
rajta, hogy nagyon megkönnybült. Elmondtam neki, hogy mi volt, hogy a férfi
vagy nő befutott abba a sikátorba aztán mint valami szellem eltűnt. Aznap este
nagyon nyugtalan voltam, és ezt Ann is meglátta rajtam ezért felajánlotta, hogy
ma este nálam alszik a biztonság kedvéért. Szerencsére a szüleink beleegyeztek.
Miután megmosakodtunk kimentünk a fürdőszobából és odakint az anyukám Angela
várt és nagyon elegáns ruhába volt felöltözve. Megkérdeztem tőle, hogy hová
megy és azt válaszolta, hogy a barátjával Kevinnel megy valamijen rendezvényre,
és közölte velem, hogy nekem kell lefektetnem a kisöcsém Bruct és estimesét is
kell neki olvasnom. Nagyon pipa voltam amikor anyám csak úgy otthonhagyott a
kisöcsémmel épp a születésnapomon, de szerencsére ott volt nekem Ann. Elkezdtük
keresni a kisöcsém mert természetesen elbújt, mint mindig. A nappaliban
találtuk meg a szekrény mögé bújva és az arca tiszta nutella volt. Gyorsan
megmozsdattuk és ágybadugtuk utánna elmeséltem neki a kedvenc történetét, ami
az volt, hogy a szüleink hogyan ismerkedtek meg. Merthogy apánk két évvel
ezelőtt meghalt és anyánk, hogy ne legyen egyedül azóta folyton pasizik. Most
is valami rendezvényre ment a legújabb szerzeményével Kevinnel. Nekem nem
nagyon tetszik az a pasas, mert érdekes, hogy mindig csak vigyorog, de számomra
olyan furcsa, de persze anyánk nem vesz észre semmit. Szóval miután Bruc
elaludt Annel bementünk a szobámba és mi is indultunk lefeküdni. Ann aludta az
ágyamban, én meg egy szivacson a földön. Már két nap eltelt a születésnapom
óta, de még nem törtönt semmi érdekes. Kivéve egy dolgot mégis. Tegnap egy
levelet találtam a szobámban lévő íróasztalomon, persze nem volt megcímezve és
feladó sem volt rajta. Kinyitottam a levelet és ez volt rányomtatva nagy fekete
betűkkel: HAGYÁTOK EL A
HÁZAT!!
Először nemtudtam hovatenni a levelet utánna eszembe jutott a
születésnapomon történtek. Anyámnak persze nem szóltam a levélről, mert rögtön
a rendőrséghez fordult volna és én akartam utánna járni ennek az egésznek.
Küldtem Ann-nek egy SOS smst és ő vette az adást és öt percen belül ott is volt
nálunk. Mi volt ilyen sürgős?-kérdezte levegőért kapkodva. Megmutattam neki a
levelet és láttam, hogy elkerekedik a szeme az ijedtségtől. Még felsem
eszméltünk a történtekből amikor megcsörrent a telefon. Gyorsan odafutottam és
felvettem. Egy nagyon mély hangú férfi szólt bele és azt kérdezte, hogy meg e
kaptuk az üzenetet. Épp válaszolni akartam volna amikor betoppant anyám és azt
kérdezte, hogy ki az. Gyorsan letettem a telefont és azt válaszoltam, hogy
téves hívás volt. A szobámból felbukkant Ann és üdvözölte anyámat, utánna
kérdőn nézett rám. Visszaráncigattam a szobámba és elmondtam neki a titokzatos
telefonálót. Anyám belépett a szobámba és megkérdezte miről susmorgunk és én
azt feleltem, hogy egy srácról a suliból. Anyám elmosolyodott és azt dünnyögte
magának, hogy: KAMASZOK. Anyám elkezdte ecsetelni nekünk, hogy mennyire
szimpatikus neki a mostani barátja Kevin és lassan rákanyarodott a történet
lényegére arra, hogy megint bébiszittereset kéne játszanom a kisöcsémmel.
Vagyis ő és Kevin elmennek vacsorázni szombaton egy nagyon elegáns és drága
étterembe. Beleegyeztem, de csak is azzal a feltétellel, hogy Ann aznap is
nálunk aludhat. Anyám azt felelte, hogy persze ha Ann is úgyakarja. Könyörögve
néztem Ann-re aki persze rögtön bele is egyezett. Másnap Ann-el találkoztunk a sulibuzon, mert
természetesen egy gimibe járunk és ha elérjük a buszt azzal megyünk. Ann rögtön
elkezdett fecsegni a buszon, ami érdekes is volt mert ő nem olyan fajta, de
rájöttem, hogy azért mert tettszik neki egy srác egy bizonyos Dave aki egy
évfolyammal felettünk jár és nagyon is népszerű. Beérttünk a suliba és épp
láttuk, hogy akkor érkezett Dave is a haverjaival akik folyton rajta lógnak és
együtt járnak bulizni is. Mi nem nagyon voltunk népszerűek a suliban, de ez nem
is zavart minket, nem is értettem, hogy hogy tetszehet Ann-nek egy ilyen alak
mint Dave. Gyorsan besiettünk az osztálytermünkbe ugyanis az első óra Matek amit
persze ki nem állhatunk, és a tanár Mr. Byron sem volt túlágosan kedves. Mindig
azt mondom amilyen a tanár olyan a tantárgya. Az osztályba beérve rögtön
megpillantottuk Davet is akivel persze közös volt a Matekunk és az Angolunk is.
Gyorsan lehuppantunk a barátaink mellé Amanda és Rachel mellé. Az óra kezdetét
vette, de mindenki csak unatkozott. A
nap viszonylag gyorsan elment, épp ebéd volt amikor a lányokkal leültünk volna
egy asztalhoz de természetesen Tom elfoglalta aki odakiáltott Davenek és a
többieknek, hogy van ülőhely. Tom azt monda nekünk, hogy bocs lányok, de ez
elúszott. Dave pedig ránkmosolygott ami Ann-nek nagyon is tettszett. Rachel
nagyon felhúzta magát ezen a dolgon, de szerencsére lecsillapítottuk, és
leültünk egy másik helyre. Ebéd után hazamentünk, és újabb meglepetés várt rám
otthon.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)