Március 29. péntek

Március 29. péntek (kitalált történet)

 

 

Hát mit is mondjak, nagyon balszerencsés nap volt az biztos. Pedig nem is tizenharmadika van. Hol is kezdjem? Hát persze, az elején.

Valami iszonyú ricsajra ébredtem, de később kiderült, hogy csak a nővérem bandájának az egyik számja, természetesen Táli állította be ébresztőnek. Kikeltem az ágybol és indultam is volna a fürdőszobába, de rápillantottam az orára és észrevettem, hogy még csak hajnali négy volt. Átkozom a napot amikor megszülettél-gondoltam magamban. Folyton csak kitol velem, és ennek mindig veszekedés a vége. Csak keljen fel, úgy lehordom, hogy attol koldul. Megprobáltam visszaaludni, de sajnos nem sikerült. Valami zajt hallottam a nővérem szobájábol ezért belestem a kulcslyukon. Hát persze, hogy a barátnőivel webkamerázott, és gondolom rajtam röhögtek, hogy felkeltettek hajnalban. Gondoltam én is kitolok bele, ezért lementem a pincébe az elektromos kapcsolohoz és kikapcsoltam az áramot. Gondoltam hajnalban senkinek sem fog hiányozni az áram, kivéve ha valaki épp számítogépezik. HUPPSZ... :DDD

-HELENAAAAAAAA-hallottam Táli üvöltését a szobájábol.
Természetesen ezzel a kiáltással felverte az egész házat, ezért anya és apa is felkeltek.
-Mi ez az ordibálás-kérdezte anya.
-Hát az, hogy én épp cseteltem a csajokkal amikor ez a szemét kis dög lekapcsolta az elektromos vezetékeket-válaszolta kissé hisztérikus hangon Tália.
-Először is ti miért vagytok fent hajnali négykor, másodszor pedig miért kellett lekapcsolni az elektromos vezetékeket?-kérdezte anya.
-Én még nagyban aludnák ha Miss. Punk nem keltett volna fel a hülye zenéjével, és azért kellett lekapcsolni a villanyt mert.... ő meg felkeltett engem!!!-válaszoltam kicsit durcásan.
-Rendben lányok, nyugodjatok meg és kérjetek bocsánatot egymástol-mondta anya.
-Tőle? Inkább a halál-mondtuk egyszerre a nővéremmel, és becsaptuk magunkután a szobaajtot.
.  .  .  .
Eltelt az a pár ora, csak az volt furcsa amikor a nővérem úgy köszönt el tőlem, hogy vigyázzak nehogy valami meglepetés érjen. Ezt egy kicsit furcsáltam, de pár ora múlva megtudtam mire gondolt. Már bentvoltam a suliban Danival és Klauval, akik még mindig szomorúak voltak a tegnap végett.
-Akkor áll még a holnap esti "vigyázzunk a rosszcsontokra" meghívás?-kérdeztem Danit, hogy feloldjam ezt a kínos csendet.
-Hát persze-válaszolta még mindig szomorúan.
-Miről beszéltek?-érdeklődött Klau, kitörve a némaságbol.
-Hát Danihoz jönnek holnap az unokatestvérei, és neki kell rájuk vigyázni amíg a szülei és a rosszcsontok szülei elmennek valami ünnepségre, én meg segítek neki vigyázni rájuk.
-Legalább neketek van valami programotok holnapra. Nekem csak az, hogy ülök a négy fal között és gondolkodom a múlton. Azon, hogy hogy mertem ilyen Biankaféléket a barátaimnak nevezni-mondta Klau szomorúan.
-Van egy ötletem. Miért nem jössz te is el vigyázni a gyerekekre? Nekünk sem lenne annyi dolgunk, és te sem szomorkodnál otthon-vágtam rá.
-Erre az ötletre Klau is és Dani is kivirult, úgy látom tettszik nekik az ötlet.
-Rendben-mondta egyszerre Klau és Dani is, amin persze mind felnevettünk.
Ezután a beszélgetés után kicsit jobb kedvre derültek. Úgy gondoltuk, hogy egy nyugis nap lesz ez is, mint ami álltalában szokott lenni, de nemsokára kiderült, hogy tévedtünk. Az orák nyugisan teltek, ha leszámítsuk a kémiát amikor is a fiúk eldugták a tanárnő kémcsöveit aki egész orán azt kereste. Természetesen a fiúk meg egész orán nevettek. A sulibol indultunk volna ki amikor mindenki elkezdett valamin nevetni, de először nem értettük, hogy mi van.
-Csajok, szerintem rajtatok nevetnek-mondja Dani és ő is mosolyra húzta a száját.
-Rajtunk?-ugyan miért nevetnének rajtunk kérdeztem felháborodva.
-Hát azért mert valaki küldött az egész sulinak SMS-ben egy olyan képet amin ti vagytok rajta... Khmm, de malac fejjel-mondta Dani és ismét elnevette magát.
-MÍÍÍÍÍ??-orddítottuk egyszerre Klauval.
-Sejtitek, hogy ki tehette?
-Háát persze-válaszoltam nem túl vidáman. Ki más mint az átkozott nővérem.
Egyszer csak az igazgato lépett oda hozzánk.
-Lányok, mire véljem ezt a képet?-mutatta felénk a telefonját.
Úristen még az igazgatonak is elküldték. Kinyírom a nővérem... gondoltam magamban.
-Hááát ez nem a mi művünk-feleltem az igazgato kérdésére.
-Akkor ki küldözgeti ezeket a képeket?
-Ki má mint Herczeg Natália-válaszolta idegesen és kissé vörös fejjel Klau.
-Ááá már értem. Nos ebben az esetben tájékoztatnom kell Natália iskoláját a történtekről. Ugye nem bánjátok?-kérdezte az igazgato.
-Hát persze, hogy nem-válaszoltam Klau nevében is.
A sulibol kilépve még mindig rajtunk röhögtek.
-Miért ilyen a nővéred velem? Mit ártottam én neki? Ebből a sulibol is el akar üldözni?-kérdezte Klau, még mindig kissé idegesen.
-Nemtudom, velem is folyton ezt csinálja, és én ezen már meg sem lepődöm.
Mostmár én is bánatos voltam, és így indultunk el hazafelé. Mikor odaértünk a házunkhoz épp elszerettem volna köszönni Danitol és Klautol amikor Klau megkért, hogy nem e jöhetne be hozzánk pár orára, és természetesen a nővéremmel is beszélni szeretne.
-Rendben-egyeztem bele.
Elköszöntünk Danitol és bementünk a házunkba. És kikkel futottunk össze? Hát természetesen a "pank lédykkel".
-Nocsak-nocsak ki van itt. Fehér Klaúdia. A hóFehér kisangyal-mondta Táli a bandájának. Úúúha, találkozgatsz még Kevinnel??-nevettek fel a saját kérdésüken.
Épp indultak volna a "lédyk" amikor Klau utánnuk kiáltott.
-Az nem úgy volt, tudjátok nagyon jól.
-Óóó, mit is tudunk? Hát persze.. azt, hogy mindig is nagyon kihívóan viselkedtél Kevin előtt és lám-lám meg is történt, illetve csak majdnem amire mindig is számítottunk. Még szerencse, hogy mi közbeavatkoztunk.
-Higgyetek amit akartok, én tudom az igazságot és ez nekem épp elég-válaszolta Klau a lányok megjegyzésére.
És ezzel be is fejeztük a vitát, és felmentünk a szobámba. Miután becsuktam az ajtót Klau elkezdett sírni. Próbáltam vigasztalni, de nem nagyon sikerült. Fél órát sírt utánna abbahagyta, én addig csak csendben ületm az ágyamon. Amikor megnyogodott megkérdeztem től, hogy az a Kevin akiről beszéltek az az a srác e akivel állítólag rajtakapták.
-Igen-válaszolta Klau még mindig egy kicsit sírósan.
Még pár órát nálunk volt, addig mindenféléről beszélgettünk és megnéztünk egy filmet. A Rózsaszín párducot. Direkt ezt a filmet választottam, mert ezen sokat lehet nevetni, és a nevetés most nagyon is kell nekünk. :DDD