Április 1. hétfő
Szombaton nagyon fáradt voltam azután, hogy vigyáznunk kellett a gyerekekre, szóval miután hazaértem egyből elaludtam. Vasárnap arra ébredtem, hogy ruhában vagyok, biztos olyan fáradt voltam este, hogy elfelejtettem felvenni a pizsamám. Vasárnap a legtöbb időt a szomszédban töltöttem Benivel. Főleg arról dumáltunk, hogy milyen volt a régi város ahol lakott, hogy melyik suliba fog járni (sajnos nem a miénkbe) és még sok másról is beszélgettünk. Pár órát kimentünk a parkba deszkázni, és már tudok pár figurát. :DD
Szóval ma van a híres április 1. Miután felkeltem arra számítottam, hogy majd valami agyoncsap vagy hasonló, de szerencsére nem történt semmi. Érdekes módon a nővérem már elment otthonról. Állítólag valami fontos dolga aladt. Gondolom el kell lopni a matek dogákat vagy valami ilyen. A legutóbbi fontos dolga is az volt, hogy segíteni kellett az egyik barátnőjének mert kitörött a cipőjének a sarka. :DDD
Korán elindultam a suliba, talán ilyen korán még sosem értem be. Még Klau és Dani sem volt ott. Épp beléptem a suliba amikor észrevettem, hogy ott van Beni, felé igyekeztem, hogy megkérdezzem mit keres itt amikor rájöttem, hogy mit (illetve kit). Az egyik plasztik babával ölelkezett és egy puszit is adott az arcára. Rögtön elszomorodtam. Pedig már kezdtem úgy érezni, hogy mi tényleg illünk egymáshoz, de most minden remény elszállt. Hirtelen Beni is észrevett engem és köszönteni akart, de én gyorsan elmentem mellette, hogy még csak véletlenül se beszéljünk. Berohantam az emeleti lányvécébe és bezárkóztam az egyik fülkébe. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, de nem sikerült. Úgy hullottak, mint a záporeső. Nagyon elvoltam keseredve, mindig ez történik velem. Két évvel fiatalabb lehettem amikor szintén tetszett egy srác és ugyanez a csaj elvette tőlem. Gondolom látta, hogy nekem is tettszik. Igen ő Kitty volt. Már kiskorunk óta ismerjük egymást, és foltyon az kell neki ami vagy aki nekem is. Gyorsan írtam egy SMS-t Klaunak, hogy a lányvécében vagyok és siessen. Körülbelül 5 perc alatt ott volt.
-Helena hol vagy?-hallottam a hangját.
-Itt a második fülkében-válaszoltam szipogva.
-Mi a baj?
-Hát csak az, hogy előbb láttam a szomszéd srácot Benit az egyik "plasztik görlel" ölelkezni-válaszoltam szintén szipogva.
-Biztos, hogy őt láttad? És melyik plasztikkal?
-Ezer százalék, hogy ő volt az, még köszönteni is akart csak én elsiettem. És amúgy Kittyvel volt.
Valahogy megnyugtatott és csengetés előtt két percel estünk be a terembe. Még mindig nagyon szomorú voltam és ezt Dani is látta rajtam.
-Mi a baj?-kérdezte Dani.
-Csak az, hogy van a szomszédukban az az új srác Beni és nagyon tettszik helenának, de előbb látta egy másik lánnyal.
-Nyugi Helena, semmi baj van még ezer másik srác azen a bolygón-próbált nyugtatgatni Dani.
-Az lehet, de nekem nem a többi ezer kell hanem ő-válaszoltam kicsit nyivákolósan.
A nap valahogy eltelt, de nagyon lassan. A suliban még bohócok is voltak a mai nap alkalmából, Dani oda is hívott egyet hozzám, hogy próbáljon felvidítani, de 10 mutatvány után feladta a bohóc is és Dani is. Az egyik szünetben Klau elrángatott Kittyék terméhez és szó szerint belökdösött az ajtón, hogy tisztázzam vele a dolgokat. Erőt vettem magamon és odamentem hozzá.
-Szia Kitty-köszöntem udvariasan.
-Szia, te mit is akarsz?-kérdezte nem túl finoman.
-Ugye ismered Benit?
-Milyen Beniről is van szó?
-Tudod magas, szőke haj, szép kékes-zöld szem. Pál Benjamin-mondtam egy kicsit belefeledkezve, hogy kivel beszélek, és szinte áradoztam Beniről.
-Ja szóval róla van szó. Igen ismerem, és nagyon helyes srác de.... mondta és meg sem vártam a mondat végét rögtön kifutottam az osztályukból.
-Na mi volt?-kérdezte Klau izgatottan.
-Azt mondta, hogy nagyon helyes.
-De??-kérdeuzte Klau.
-Nincs semmi de-válaszoltam és visszafutottam az osztályunkba.
A nap többi része eltelt és már alig vártam, hogy hazaérjek. Hazafelé sétáltam Klauval és Danival, Dani egy picit már előre sietett ezért gyorsan elköszöntem Klautól azzal, hogy majd még beszélünk telefonon és neten is. Épp becsuktam magam mögött a kapuajtót, amikor megláttam a szomszéd udvarban Benit a nővéremmel beszélgetni. Ekkor végleg felment a pumpa bennem. Igyekeztem megtalálni a kulcsaimat, hogy minél előbb bemehessek, de sajnos késő volt. Beni már észre vett és felém közeledett. Nemtehettem mást én is elindultam felé, közben Beni elköszönt Tálitól.
-Szia láttalak reggel a sulitokban-mondta azzal az édes mosolyával.
-Igen én is láttalak, de nem akartalak zavarni a barátnőddel-mondtam felháborodottan.
-Milyen barátnőmmel?-kérdezte ártatlan mosollyal.
-Jaj ne add itt nekem az ártatlant, láttalak reggel Kittyvel.
-Igen. Szóval vele. Ház ez majdnemhogy igaz kivéve azt a részt, hogy Kitty nem a csajom.
-Ó tényleg, akkor mégis ki neked?
-Tudod ő az unokatestvérem. Az anyám meg Kitty annya testvérek, részben ezért is ide költöztünk.
-Uppsz ezt elnéztem-mondtam és egy kicsit zavarban voltam.
-Te tényleg azt hitted, hogy járunk?-kérdezte nevetve.
-Igen-mondtam egy kicsit félénken.
-Két okból is nem járhatok Kityvel. Egy, hogy az unokatestvérem.
-És mi a második?
-Tudod egy másik lány tettszik nekem, aki nagyon okos, és nagyon szép is.
-Ó mondtam csalódottan. És ki az a lány?-kérdeztem.
-Beni nem válaszolt, hanem közelebb jött hozzám és megcsókolt.
-Ezen nagyon megdöbbentem, szinte transzba estem. De mégis örültem. A csókja nagyon édes volt és mentolos ízű. :DDD
-Szóval mit válaszolsz. Leszel a barátnőm?-kérdezte.
-Igen-válaszoltam és olyan boldog voltam, hogy a nyakába ugrottam és ő újból megcsókolt.
Még így voltunk pár percig, utánna elkezdtünk sétálni a környéken. Először nem szóltunk semmi csak egymás szemébe néztünk, végül ő törte meg a csendet.
-Te tényleg azt hitted, hogy én és Kitt?-kezdte és elnevette magát.
-Igen, féltékeny voltam és ne nevess ki-vágtam rá sértődötten.
Sétáltunk még egy fél órát, és azon gondolkoztam, hogy mondjam el a szüleimnek, mert még nem jártam senivel. Beni megkérdezte, hogy min gondolkozom, mire elmondtam, hogy azon, hogy hogy mondjam el otthon ezt a dolgot. Mutattam kettőnkre és felnevettünk.
-Ha gondolod elmondom én a szüleidnek-ajánlotta fel.
-Köszi inkább ne, ez az én dolgom. Nemtudom, hogy apám, hogy fogadná, tudod én vagyok az egyetlen normális lányak akit még félt is. Ezen újból felnevettünk.
Mikor a házunkhoz értünk fájdalmasan elbúcsúztunk egymástól. Miután bementem egyből ledobtam a sulitáskám, igen mert még nem volt időm a nővérem lépett oda hozzám és ezt mondta.
-Egyszer költözik a szomszédunkba egy helyes srác, de te rögtön lenyúlod magadnak-nevetett fel és egy kicsit olyan testvériesen oldalba lökött, amolyan jó vagy hugi stílusban.
Vacsora közben óvatosan felhoztam a témát, de sajnos pároltzöldség volt vacsorára ezért apa majdnem meg is fuladt.
-Hogy mi?-vágta rá apu.
-Igen jól hallottad-mondtam.
-De te még csak 15 vagy még nem valók hozzád a fiúk. És különben is az a srác idősebb nálad.
-Apa ne izélj már, gondolom amikor te voltál 15 már te is rég randiztál, és Beni velem egyidős.
-De akkor is-mondta és már nemjutott eszébe több kifogás.
Szerencsére anyának tetszett, hogy van barátom, főlg a szomszéd fiú. Vacsora után felmentem a szobámba és írtam egy SMS-t Klaunak, hogy ma nemtudok felmenni netre és, hogy majd elmesélem mi történt. Visszaírt egy OK-ot és azt, hogy már nagyon kíváncsi. Felvettem a pizsamám és épp aludni készültem amikor jött egy Jó ét SMS Benitől sok sok szivecskével, és még azt is odaírt, hogy nézzek ki az ablakon. Kinéztem és majdnem rosszul lettem. A szobám ablaka egy irányban van Beniével, kinyitottam és még ablakon keresztül elkezdtünk beszélgetni, de csak addig amíg a másik szomszédból át nem üvöltöttek, hogy valaki aludni is szeretni. Szóval én is egy Jó éttel búcsúztam Benitől és egy cpuszit is küldtem neki. :DD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése